Egy ismerősömtől kaptam az eredeti receptet, kicsit átalakítottam, hogy teljesen cukormentes legyen. Mivel cukormentes babpiskótát sajnos nem találtam, így friss piskótával készült: időigényesebb, de nem kell várni, azonnal fogyasztható. Természetesen helyettesíthető babapiskótával is, ebben az esetben csak néhány óra múlva fogyasztható, amikor a babapiskóta megpuhult.
Hozzávalók a piskótához:
- 4 tojás
- 4 evőkanál langyos víz
- 4 evőkanál liszt
- 1 kupak Dr Oetker Vanília aroma (saját kupakját használjuk a méréshez)
- 1 csapott evőkanál Inka Sweet Stevia Omega 4x
- 1/2 citrom héja
4 tojás fehérjéből kemény habot verünk, felhasználásig hűtőbe tesszük. 4 tojás sárgáját habosra keverünk 1 csapott evőkanál Inka Sweettel, 1 kupak vanília aromával. Hozzáadjuk felváltva a vizet és a lisztet, végül fél citrom héját. Amikor a massza elkészült, óvatosan beleforgatjuk a tojás fehérjét, majd sütőpapírral bélelt kis tepsibe tesszük.
Elektromos sütőben 170 fokon (alsó-felső sütés funkció) aranybarnára sütjük (nagyjából 20-25 perc).
Amikor elkészült lehűtjük, majd felkockázzuk.
Hozzávalók a krémhez:
- 400 ml Hulala cukormentes növényi habalapanyag (Kék dobozos, 1 literes kiszerelésben kapható nagy áruházakban)
- 450 g tejföl
- 2 citrom héja
- másfél citrom leve
- 1-2 evőkanál Inka Sweet Stevia Omega 4x
A cukormentes habalapanyagot egy nagy tálban kemény habbá verjük. A tejfölhöz hozzákeverjük másfél citrom levét (nagy citromból egy is elég), 2 citrom héját, 1-2 evőkanál Inka Sweetet.
Az ízesített tejfölt és az elkészült növényi habot habverővel alaposan összekeverjük.
Megkóstoljuk az elkészült krémet, szükség esetén tovább savanyítható egy kevés citromlével, ha nem elég édes, adhatunk hozzá Inka Sweetet.
A süteményt tehetjük kapcsos tortaformába, üvegtálba, vagy akár őzgerincformába is.
Először egy réteg habot kenünk a forma aljára, majd ráhelyezzük a felkockázott piskótát (vagy babapiskótát), majd újabb réteg krém következik és így tovább.
Tetejét díszíthetjük fehér csokoládéval, citrom karikákkal.
Friss piskótával azonnal fogyasztható, ha babapiskótával készítettük, érdemes egy éjszakát hűtőben tárolni míg a babapiskóta megpuhul.
Adag: 5-6 fő részére
Elkészítési idő: 20-50 perc (babapiskótával 20 perc, ha piskótát sütünk kb. 50 perc)